2012. október 17., szerda - 19:35 • Kata • 2 komment
Gayle Forman: Hová tűntél?
„Ha maradsz, bármit megteszek
érted, amit csak akarsz”.
Az első részre vonatkozóan spoilereket tartalmazhat, ezért mindenki csak saját felelősségre olvassa!
Szeretném rögtön az elején külön kiemelni mind a történet, mind a
dalszövegek fordítását, egyszerűen gyönyörűek, Rudolf Anna és Gáti István
kiemelkedő munkát végeztek. Köszönet nekik azért, hogy a szívüket-lelküket is
beleszőtték egy kicsit :)
„Tű és cérna, hús és csont
A nyál kifolyt, a szív csak kong
Bőrödön gyémántkék varratok
Csillog a magány. Hallgatok.”
Egy életre szóló döntést mindig nehéz meghozni – akár úgy hisszük, látjuk
a lehetséges következményeit, akár nem. Választanunk kell, mert ezen a
kavicsos, beláthatatlan kanyarokkal tűzdelt úton nincs hezitálás: vagy tovább
megyünk, vagy végleg kiszállunk a játékból, és a fűre ülünk összekulcsolt
kezekkel.
De hogy ezután képesek vagyunk-e előre nézni, vagy folyton hátra
tekintünk?
Ez az egyik kedvenc szerelmi történetem második felvonása.
Az első rész apró üvegszilánkokra tört bennem mindent, de most kaptunk
még egy esélyt, hogy egyesével, minden leheletnyi darabot a helyére illesszünk.
Néha fájt, az ujjaimba vágott, néha pedig csak figyeltem, ahogy ragyog a
halvány napfényben. Tudom, hogy sosem lesz már olyan, mint előtte volt, sosem
tűnnek el a veszteség nyomai, mégis nyertünk valami fontosat: a reményt, hogy
így is lehet jó. Sőt, jobb. Azt suttogja, amire igazából nincsenek szavak.
Hangok a csendről. Olyan szép, mint a frissen hullott, érintetlen hó, ahogy
bátortalanul megcsillannak rajta a karácsony fényei, és mindvégig valami
kétségbeesett remény csikorog a betűk között, mi pedig ezeken a törött
üvegcserepeken keresztül szemléljük a hajnali derengést.
Ez a könyv olyan, mintha hirtelen feltárult volna előttünk egy mágikus
ablak, amelyen át néhány óráig még titokban, büntetlenül figyelhetjük Adamet és
Miát. Nem számít, hogy évek teltek el, és nem számít, hogy nekik minden egyes
nap újabb vad, kiállhatatlan küzdelmet jelentett. Azt hiszem, még a
lélegzetemet is visszafojtottam. Be kell vallanom, nekem kifejezetten tetszett,
hogy most tovább léptünk, és Adam bőrébe bújva lézenghettünk New York utcáin,
koncerten és néptelen bowlingpályákon, a Szabadság-szobor alatt vagy akár egy
titkos kis kertben az éjszaka kellős közepén. Eddig is nagyon kedveltem őt, de
most, hogy beleshettünk a fejébe; a csillogás, a dübörgő zene és a halmokba
talicskázott pénz mögé, megláttam, hogy Adam egyszerűen üres. És ettől úgy repedt meg a szívem, mint egy karácsonyi
üveggömb, amikor a vékony kis fenyőág hirtelen megadja magát. Végig azt
éreztem, hogy nem ezt érdemli, hogy annyira elveszett ebben a labirintusban,
annyira védtelen, hogy már csak akkor van esélye a megmenekülésre, ha valaki
kivezeti onnan. Tulajdonképpen azon tépelődtem, eljön-e az a bizonyos valaki. Adam
minden egyes szava néma fohász volt, ki nem mondott könyörgés, sóhaj a hideg
szélben, és nem tudtam, meghallják-e, odafigyelnek-e rá, mert most ő volt az,
akinek igenis szüksége volt arra, hogy megmentsék.
Nem tudok neheztelni Miára sem, mert elképzelni sem tudom, hogyan lehet
és hogyan kell egy ilyen csapás után talpra állni, és felszegett fejjel tovább
indulni. Emberfeletti erő és akarat lakik benne, és nem hiszem, hogy létezik „normális”
reakció arra, amit átélt. Mindannyian hoztunk már rossz döntést, nem?
„Szükségem volt valakire, akit
gyűlölhetek, és mivel téged szeretlek a legjobban… rád esett a választás.”
Szerintem mindannyian ismerjük ezt.
Tudom, hogy nehéz elengedni a múltat, de még nehezebb hagyni azt, hogy a
jelenünk részévé váljon, és elismerni, hogy az a néhány másodperc formált azzá,
akik abban a pillanatban vagyunk.
Az egész csupa érzés és zene, mint ahogy a Ha maradnék is. Dalszövegekből, megfáradt, lusta, dühös akkordokból
szőtt titok, és két magányos kis dallamfoszlány, akik önmagukban talán némák
vagy hamisak maradnának.
Ez a történet az egyik legszebb, törmelékekből épített szerelmi vallomás.
„Gyűlölj, hé!
Ne legyek többé!
Nyomoríts péppé!
Alakíts széppé!
Teremts egésszé!
Hát nem, hát nem,
hát nem megérné?”
5/5
(A képek forrása: Weheartit.com)
VISSZA ELŐRE