2012. szeptember 18., kedd

A fösvény, Tartuffe és a két kis kényeskedő


Moliére: Hat színmű (Európa Könyvkiadó, 1991.)

TAMÁS  (ismét Argannak bókolva) Ugyancsak atyai engedelemmel meghívom a kisasszonyt szórakozásul valamelyik nap egy női hulla fölboncolására, melynek kapcsán szintén állást kell foglalnom.
TOINETTE  Pompásan fog mulatni. Van, aki színházba viszi az imádottját. De hullaházba vinni, az már a galantéria netovábbja.
(Moliére: Képzelt beteg)


Igazán nehéz olyan műről írni, amit én csak 23 éves koromban ismertem meg, míg a többség még a középiskolai padban ülve. Hogy miért is maradt ki Moliére az életemből? Őszintén fogalmam sincs. Mindenesetre nem villogtam büszkén ezzel a hiányosságommal, és végre eljött az ideje annak, hogy pótoljam, és egy fokkal normálisabb embernek érezzem magam :) A könyvtárból némi hezitálás és polc mellett ugrálást követően a Hat színművet választottam, mert gondoltam, egyrészt ez felfogható vezeklésként is, másrészt pedig így sokkal reálisabb és jobb képet kaphatok Moliére munkásságáról, mintha csupán a Tartuffe-fel foglalkoznék.

A drámák érthető módon nagyrészt hasonló felépítésűek, és hasonló irányelveket követnek, hasonló konfliktusokkal és tipizálható karakterekkel – de ez egyáltalán nem volt zavaró. Bevallom, színpadra írt műveket jobban szeretek ténylegesen színészek előadásában látni, mivel szerintem így mindegyik ezerszer nagyobb élményt nyújt, mint olvasva, hiszen ez az eredeti szerepük, és a közeg, ahová szánták őket. Ahogy olvasás közben elképzeltem ezeket a komédiákat a színpadon, arra gondoltam, hiába hagytuk már régen magunk mögött az 1600-as éveket, még mindig érdekesek és szórakoztatóak. Sőt amondó vagyok, ha valaki még nem ismerte ki Moliére taktikáját, igen meglepő fordulatokkal szórakoztathatják a nézőt. Nagyszerű és okos nyelvezettel dolgozik (nyilván ez Illyés Gyula és Vas István érdeme is, de biztos vagyok abban, hogy az eredeti szöveg is zseniális és élvezetes), és bátran jelenthetem ki, hogy véleményem szerint Moliére egyszerűen időtálló :) Művei humoros fricskaként ítélkeznek egy-egy embertípus vagy korabeli szokás felett, amelyen az olvasó és néző egyszerre nevet és csóválja a fejét.
Számomra a Hat színmű „leggyengébb” darabja a Tudós nők volt – egyszerűen hamar zavaróvá vált a rengeteg túlmagyarázás és filozófiai magasság, és a jelenetek, amikor a magukat kiemelkedően intelligensnek tartó hölgyek vég nélkül ajnározzák Trissotin-t. Értem a funkcióját és jelentőségét, de ettől függetlenül nagyon fárasztó. A Kényeskedők és a Dandin György megoldásai különösen szórakoztattak, a Képzelt beteg pedig mint életművének záró darabja, szintén különleges ékkő – főleg, hogy 1673-ban az író éppen ennek a műnek főszerepét alakítva lett rosszul a színpadon, és vesztette életét az előadás végén.

Nagyon-nagyon bánom, hogy Moliére művei eddig kimaradtak az életemből, mert tudom, hogy már gimisként is tetszett volna, és reménykedem abban, hogy egyszer a színpadon is láthatom majd a komédiáit.  Tényleg remek írónak tartom, és csodálom az intelligens, csipkelődő humorért, ami átszövi ezeket a drámákat. A későbbiekben is szeretnék még olvasni tőle, de most már csak egyenként ismerkedve a műveivel, mert a hat színdarab közvetlenül egymás után nagyon töménnyé vált a végére.

5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése