2012. szeptember 2., vasárnap - 15:27 • Kata • 0 komment
Ezt a bejegyzést főképp Dórinak ajánlom, mert nélküle minden bizonnyal sosem született volna meg :)
George R.R. Martin: Trónok harca
George R.R. Martin: Trónok harca
„– Én nem tudok
repülni!
„Most is repülsz.”
– Most zuhanok!
„Minden repülés
zuhanással kezdődik”, mondta a varjú.”
Hogy lehet egy ilyen kaliberű sorozat első részéről
véleményt nyilvánítani? Ami biztos, hogy nagyon régóta forgattam már a kezeim
között a Tűz és Jég Dalának első kötetét, a Trónok harcát. Barátkoztunk,
ismerkedtünk, de valamiért nem kezdtem bele, nem hagytam magam. Akadt más könyv
– voltak rövidebbek, könyvtáriak, érdekesek, viccesek… Egészen addig halogattam, míg végre kihúztam
magam, és úgy döntöttem, most vagy soha.
Mit mondjak? MOST!
Féltem, hogy éppen én fogok csalódni, hogy én leszek az,
akinek a fülébe Martin hiába suttogja azt az édesbús, csalogató dallamot, én
egyszerűen nem hallom meg. De mint kiderült, a hallójáratom igenis fogékony a
varázslatra, és ettől egészen megnyugodva hagytam magam sodorni az árral.
Ez egy csodálatosan összeállított, aprólékosan megtervezett
világ, amelybe belecsöppenve a látogató eleinte csupán a fejét kapkodja. Minden
mozzanatnak, minden kiejtett (és elnyelt) szónak jelentősége és hatalma van,
tökéletesen hihető és befogadható a történet. Az izgalmak közé finoman szőtt
leírások egy pillanatig sem unalmasak, nem törik meg a cselekményfolyamot,
inkább csak odavetnek elénk némi információt, amit nem árthat tudni.
(Tolkien-nel szemben nekem ez hatalmas virtuális piros pontot jelent, pedig a
Gyűrűk Ura fiatalkorom egyik legmeghatározóbb és legfontosabb könyve) A Trónok
harcát olvasva én végig képeket láttam a fejemben, a gördülékeny stílust
igencsak meghálálta a fantáziám…
A szereplői éppen a maguk hétköznapisága miatt csodásak.
Esendőek, hibát hibára halmoznak, önzőek és néha nevetségesek, amitől a papír
zizegése mögül néha kihallom halk lélegzetvételeiket. És persze gyorsan megtanultam
a szabályt: ne bízz senkiben, ne add oda a szíved, mert úgyis összetörik.
Tudom, ezren millióféleképp elmondták már, mit jelent nekik
ez a mű, milyen gondolataik ébredtek olvasás közben, milyen ismeretlen ajtókat
nyitott meg előttük ez a nagy, ijesztő szakállas ember, én pedig csupán egy
vagyok közülük. De azt tudom, hogy szeretném megfejteni a titkokat, szeretném
követni őket Deresbe, szeretnék a rémfarkasok szemébe nézni, megismerni Tyriont
(talán egyforma magasak vagyunk), és lepillantani a Falról. Csak egy
pillanatra. Sárkányokat láthatnék, és lélegezni sem mernék, a szelet szagolnám,
érzem-e már a közelgő tél illatát. Ha ez nem bizonyítja, hogy hagytam magam
megvenni kilóra, akkor azt hiszem, semmi.
Ide nekem a második részt is!
Értékelés: 5/5
VISSZA ELŐRE