2012. szeptember 2., vasárnap

Trónkövetelők

Ezt a bejegyzést főképp Dórinak ajánlom, mert nélküle minden bizonnyal sosem született volna meg :)

George R.R. Martin: Trónok harca

„– Én nem tudok repülni!
„Most is repülsz.”
– Most zuhanok!
„Minden repülés zuhanással kezdődik”, mondta a varjú.”

Hogy lehet egy ilyen kaliberű sorozat első részéről véleményt nyilvánítani? Ami biztos, hogy nagyon régóta forgattam már a kezeim között a Tűz és Jég Dalának első kötetét, a Trónok harcát. Barátkoztunk, ismerkedtünk, de valamiért nem kezdtem bele, nem hagytam magam. Akadt más könyv – voltak rövidebbek, könyvtáriak, érdekesek, viccesek…  Egészen addig halogattam, míg végre kihúztam magam, és úgy döntöttem, most vagy soha.
Mit mondjak? MOST!
Féltem, hogy éppen én fogok csalódni, hogy én leszek az, akinek a fülébe Martin hiába suttogja azt az édesbús, csalogató dallamot, én egyszerűen nem hallom meg. De mint kiderült, a hallójáratom igenis fogékony a varázslatra, és ettől egészen megnyugodva hagytam magam sodorni az árral.

Ez egy csodálatosan összeállított, aprólékosan megtervezett világ, amelybe belecsöppenve a látogató eleinte csupán a fejét kapkodja. Minden mozzanatnak, minden kiejtett (és elnyelt) szónak jelentősége és hatalma van, tökéletesen hihető és befogadható a történet. Az izgalmak közé finoman szőtt leírások egy pillanatig sem unalmasak, nem törik meg a cselekményfolyamot, inkább csak odavetnek elénk némi információt, amit nem árthat tudni. (Tolkien-nel szemben nekem ez hatalmas virtuális piros pontot jelent, pedig a Gyűrűk Ura fiatalkorom egyik legmeghatározóbb és legfontosabb könyve) A Trónok harcát olvasva én végig képeket láttam a fejemben, a gördülékeny stílust igencsak meghálálta a fantáziám…
A szereplői éppen a maguk hétköznapisága miatt csodásak. Esendőek, hibát hibára halmoznak, önzőek és néha nevetségesek, amitől a papír zizegése mögül néha kihallom halk lélegzetvételeiket. És persze gyorsan megtanultam a szabályt: ne bízz senkiben, ne add oda a szíved, mert úgyis összetörik.

Tudom, ezren millióféleképp elmondták már, mit jelent nekik ez a mű, milyen gondolataik ébredtek olvasás közben, milyen ismeretlen ajtókat nyitott meg előttük ez a nagy, ijesztő szakállas ember, én pedig csupán egy vagyok közülük. De azt tudom, hogy szeretném megfejteni a titkokat, szeretném követni őket Deresbe, szeretnék a rémfarkasok szemébe nézni, megismerni Tyriont (talán egyforma magasak vagyunk), és lepillantani a Falról. Csak egy pillanatra. Sárkányokat láthatnék, és lélegezni sem mernék, a szelet szagolnám, érzem-e már a közelgő tél illatát. Ha ez nem bizonyítja, hogy hagytam magam megvenni kilóra, akkor azt hiszem, semmi.

Ide nekem a második részt is!


Értékelés: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése