2012. október 25., csütörtök - 10:56 • Kata • 0 komment
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya
„Olvastam egyszer, hogy nem azok a
bátor emberek, akik sosem félnek. A bátrak azok, akik érzik a félelmet, és
mégis mennek tovább.”
Aztán vannak, akik szembe mennek az árral, és azt gondolják, csavarnak
egy kicsit ezeken a sztereotípiákon, és megpróbálnak mutatni valami mást. Allison
Winn Scotch is a bátrabb írók sorát erősíti.
Személy szerint én az olyan történeteket szeretem az emberi sorsokról,
amik képesek minden erőltetettség nélkül viccesek maradni úgy, hogy közben
meghatóak is. Igazából most is valami hasonlót reméltem, és úgy jártam, mint a
mi igazságos Mátyás királyunk: kaptam is meg nem is. Hogy miért?
 |
| Weheartit.com |
Natalie a manapság népszerű amerikai romantikus filmek hősnőjének tipikus
iskolapéldája: karrierista nő, akinek lássuk be, mindene a munkája, és ő ezzel
tökéletesen elégedett is az életében. Eközben persze kapcsolatokon és
férfizakókon botladozik keresztül-kasul, de valahogy egyik sem az igazi – ő
pedig nem nagyon érti, mi lehet a probléma forrása.
Aztán váratlanul mellrákot diagnosztizálnak nála.
Talán valahol itt dughatjuk ki a fejünket először a színes klisérengetegből,
és pillanthatunk körbe Natalie életének romjai között: az aktuális barátja
elhagyta, a munkáját képtelen ilyen állapotban rendesen végezni, és igazából
minden eddigi terve valahol néhány iratkupac alatt pihen. Az írónő
tulajdonképpen két lehetséges út közül választhatott: a komoly, megosztó témát
színes cukorpapírokba csomagolja nekünk, mi pedig szemezgetünk a fotelben
ücsörögve, vagy pedig fogja, és elénk dobja úgy, ahogy van, nyersen és rágósan.
Én úgy érzem, ő az utóbbi irányba indult – még ha kissé bátortalanul is-, és
ettől lett valamivel több egy átlagos chick lit-nél. Na meg a sorok között
rejlő igazi életmorzsáktól, hiszen az írónőt egyik legjobb barátnőjének korai elvesztése
motiválta arra, hogy elmesélje a történetét, egy kicsit másképp.
Itt van ez a fiatal nő, aki reszkető kezekkel ül egy halom törmelék
közepén, és nekiáll, hogy lassú, aprólékos munkával nekiálljon újra felépíteni
mindenét. Talán ugyanazokkal az alapokkal kezdi, mint előtte, közben mégis
ráébred, hogy az a francos torony ugyanúgy leomolhat majd, ezért bármennyire is
rémisztő, más formák mentén kezd haladni. Közben azért vissza-visszaás a múltba
is, megfakult szerelmi kudarcaival folytatott személyes és
üzenetrögzítő-beszélgetések fonalán halad, keresi magát, a régi Natalie-t,
talán hogy rájöjjön, merre találja aztán az újat. A könyv a kemoterápiás
ciklusok szerint tagolódik részekre, ami elég jól bemutatja, milyen alapvető
változásokat hoz az ember megszokott rutinjába egy ilyen betegség – hogy minden,
amit addig ismertünk, akár az idő is egészen új értelmet és formát nyer.
Egy kicsit kiszámítható, és egy kicsit mégsem. Kicsit csalódtam, mert
hiába fogadtam már meg körülbelül ezernyolcszázötvenháromszor, hogy egyszerűen
figyelmen kívül hagyom a borítón szereplő ajánlásokat, mégis folyton elcsábulok,
és hagyom magam… Azt ígéri a Cosmopolitan: „Sokat fogsz nevetni (és egy kicsit
sírni is)”.De valahogy egyik sem igazodott be – egyszer sem fetrengtem az ágyon
halk kacagás közepette, de egy könnycseppet sem morzsoltam el, amit egy kicsit
hiányoltam, hiszen aki ismer, az tudja, hogy a híradóban mutogatott árva kölyökkutyák
is képesek összetörni a szívem.
 |
| Weheartit.com |
Nem tudom, éreztétek-e már azt, hogy nem tudjátok, merre visz az út, amin
elindultatok, vagy hogy ha a tükörbe néztek, vajon ki az, aki az ismerős
vonások mögül visszanéz rátok, de én igen. Hogy milyen a vékony rétegek alatt
kaparászni, a múlt árnyait magatokhoz ölelni még egyszer, és kétségbeesetten
várni valami választ olyan kérdésre, amit talán fel sem tettél.
A félreértések elkerülése végett ez egyáltalán nem rossz könyv, a nehéz téma ellenére könnyed és szórakoztató tud maradni. Egy harc, egy döntés arról, hogy mit válasszunk, hogy mi igazán fontos, amikor már semmi más nem számít, amikor a valóságból legszívesebben menekülnénk, de mégsem tehetjük, mert ha nem vesszük fel a kesztyűt, máris veszítettünk.
Képtelen vagyok szó nélkül elmenni a csodaszép borító mellett, komolyan,
már ezért is élmény volt kézbe venni. A Pioneer tényleg kitesz magáért, ahogy
megnéztem a honlapjukat, nagyon odafigyelnek arra, hogy szebbnél-szebbeket
válasszanak az általuk kiadott könyveknek, ami szerintem egyáltalán nem utolsó
szempont – igazából bármelyiket szívesen látnám a polcomon :)
4/5
VISSZA ELŐRE