2012. október 25., csütörtök

'Cause it's a bittersweet symphony, this life



Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya

„Olvastam egyszer, hogy nem azok a bátor emberek, akik sosem félnek. A bátrak azok, akik érzik a félelmet, és mégis mennek tovább.”


Vannak témák, amikhez a legtöbben íróként és olvasóként sem igazán tudják, hogyan nyúljanak. Gondolok itt azokra, amikről lehet, hogy nincs személyes tapasztalatunk vagy konkrét ismeretünk, mégis mindannyiunknak van egy elképzelése, milyennek kellene lenniük. A főszereplő rákos? Akkor ez biztosan egy szomorú, könnycsatorna-fakasztó könyv lesz.
Aztán vannak, akik szembe mennek az árral, és azt gondolják, csavarnak egy kicsit ezeken a sztereotípiákon, és megpróbálnak mutatni valami mást. Allison Winn Scotch is a bátrabb írók sorát erősíti.
Személy szerint én az olyan történeteket szeretem az emberi sorsokról, amik képesek minden erőltetettség nélkül viccesek maradni úgy, hogy közben meghatóak is. Igazából most is valami hasonlót reméltem, és úgy jártam, mint a mi igazságos Mátyás királyunk: kaptam is meg nem is. Hogy miért?

Weheartit.com
Natalie a manapság népszerű amerikai romantikus filmek hősnőjének tipikus iskolapéldája: karrierista nő, akinek lássuk be, mindene a munkája, és ő ezzel tökéletesen elégedett is az életében. Eközben persze kapcsolatokon és férfizakókon botladozik keresztül-kasul, de valahogy egyik sem az igazi – ő pedig nem nagyon érti, mi lehet a probléma forrása.  



Aztán váratlanul mellrákot diagnosztizálnak nála.
Talán valahol itt dughatjuk ki a fejünket először a színes klisérengetegből, és pillanthatunk körbe Natalie életének romjai között: az aktuális barátja elhagyta, a munkáját képtelen ilyen állapotban rendesen végezni, és igazából minden eddigi terve valahol néhány iratkupac alatt pihen. Az írónő tulajdonképpen két lehetséges út közül választhatott: a komoly, megosztó témát színes cukorpapírokba csomagolja nekünk, mi pedig szemezgetünk a fotelben ücsörögve, vagy pedig fogja, és elénk dobja úgy, ahogy van, nyersen és rágósan. Én úgy érzem, ő az utóbbi irányba indult – még ha kissé bátortalanul is-, és ettől lett valamivel több egy átlagos chick lit-nél. Na meg a sorok között rejlő igazi életmorzsáktól, hiszen az írónőt egyik legjobb barátnőjének korai elvesztése motiválta arra, hogy elmesélje a történetét, egy kicsit másképp.

Itt van ez a fiatal nő, aki reszkető kezekkel ül egy halom törmelék közepén, és nekiáll, hogy lassú, aprólékos munkával nekiálljon újra felépíteni mindenét. Talán ugyanazokkal az alapokkal kezdi, mint előtte, közben mégis ráébred, hogy az a francos torony ugyanúgy leomolhat majd, ezért bármennyire is rémisztő, más formák mentén kezd haladni. Közben azért vissza-visszaás a múltba is, megfakult szerelmi kudarcaival folytatott személyes és üzenetrögzítő-beszélgetések fonalán halad, keresi magát, a régi Natalie-t, talán hogy rájöjjön, merre találja aztán az újat. A könyv a kemoterápiás ciklusok szerint tagolódik részekre, ami elég jól bemutatja, milyen alapvető változásokat hoz az ember megszokott rutinjába egy ilyen betegség – hogy minden, amit addig ismertünk, akár az idő is egészen új értelmet és formát nyer.

Egy kicsit kiszámítható, és egy kicsit mégsem. Kicsit csalódtam, mert hiába fogadtam már meg körülbelül ezernyolcszázötvenháromszor, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyom a borítón szereplő ajánlásokat, mégis folyton elcsábulok, és hagyom magam… Azt ígéri a Cosmopolitan: „Sokat fogsz nevetni (és egy kicsit sírni is)”.De valahogy egyik sem igazodott be – egyszer sem fetrengtem az ágyon halk kacagás közepette, de egy könnycseppet sem morzsoltam el, amit egy kicsit hiányoltam, hiszen aki ismer, az tudja, hogy a híradóban mutogatott árva kölyökkutyák is képesek összetörni a szívem.

Weheartit.com
Nem tudom, éreztétek-e már azt, hogy nem tudjátok, merre visz az út, amin elindultatok, vagy hogy ha a tükörbe néztek, vajon ki az, aki az ismerős vonások mögül visszanéz rátok, de én igen. Hogy milyen a vékony rétegek alatt kaparászni, a múlt árnyait magatokhoz ölelni még egyszer, és kétségbeesetten várni valami választ olyan kérdésre, amit talán fel sem tettél.


A félreértések elkerülése végett ez egyáltalán nem rossz könyv, a nehéz téma ellenére könnyed és szórakoztató tud maradni. Egy harc, egy döntés arról, hogy mit válasszunk, hogy mi igazán fontos, amikor már semmi más nem számít, amikor a valóságból legszívesebben menekülnénk, de mégsem tehetjük, mert ha nem vesszük fel a kesztyűt, máris veszítettünk.

Képtelen vagyok szó nélkül elmenni a csodaszép borító mellett, komolyan, már ezért is élmény volt kézbe venni. A Pioneer tényleg kitesz magáért, ahogy megnéztem a honlapjukat, nagyon odafigyelnek arra, hogy szebbnél-szebbeket válasszanak az általuk kiadott könyveknek, ami szerintem egyáltalán nem utolsó szempont – igazából bármelyiket szívesen látnám a polcomon :)

4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése