2012. november 12., hétfő

Miss Jones, avagy a balszerencse áradása


Helen Fielding: Bridget Jones naplója 1-2.

„Hirtelen az jutott eszembe, hogy elég nevetséges, ha valaki, akit Mr. Darcynak hívnak, felvágósan félrevonul egy partin. Olyan, mintha valaki, akit Heathcliffnek hívnak, egész este nem lenne hajlandó elmozdulni a kertből, hogy „Cathy!” ordítással csapkodja a fejét egy fának.”





Ha rajongva szereted Bridget Jones történetét, akkor ne olvasd el ezt a bejegyzést.
Komolyan.







Nem vicceltem!



Kedves Bridget!

Őszintén mondom, zaklatott kíváncsisággal vártam, hogy megismerhesselek, hiszen már rengeteget hallottam rólad. A neved mondhatni összeforrt a XXI. századi szingli nővel, így egy kicsit több vagy, mint puszta fiktív regényhős – divatirányzat, életmód, világszemlélet. Klasszikus. Nők milliói falták és falják vörösre lakkozott körmeiket rágcsálva a történeteidet, és merítenek erőt a ballépéseidből – hiszen mindannyiunkban van egy kicsi belőled. De remélem, csak egy nagyon kicsi.
pralineparadicsom.hu
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de igazából… nem kedvellek. Ne vedd magadra, nem tehetsz róla. De míg a rólad készült filmben valami esetlen báj vett körül, amely a néha előtörő nyers humoroddal együtt teljesen megbocsáthatóvá tette a bosszantó vonásaid, a könyvekből ez nekem teljes mértékben hiányzott. Az első rész igazi csalódást okozott, mert valami rekeszizom-szaggatóan vicces, ropogósan rózsaszín, ugyanakkor eléggé mai történetet vártam, és mit kaptam? Egy idegesítő nőt, akinek a hangulatát meghatározza a mérleg mutatója, akinek a barátai is egysíkúak és hasonlóképp bosszantóak. A cselekmény túlnyomó többségében mindenki fújja a magáét, mindent jobban tud, amikor pedig valamelyikükkel végre jó dolog történik, a barátai máris kipukkasztják szívének növekvő léggömbjét, és alaposan meg is tapossák a maradványokat. Miért is nézzék, hogy egy számukra kedves ember boldog?

Nincs bajom az olyan történetekkel, amikor a főhős csetlik-botlik, megpróbálja rendbe szedni az életét, közben persze még nagyobb zűrt csinál – sőt, még szeretem is őket, ha szórakoztatnak. De Bridget, te saját magadat gáncsolod ki újra meg újra két cigi és egy pohár (üveg) bor között. Soha, semminek sem nézel utána, inkább felesleges és légből kapott elméleteket gyártasz a kanapén ülve, és aztán addig gabalyodik köréd a háló, amíg valaki meg nem oldja a problémákat helyetted. Soha semmit és senkit nem veszel komolyan, ugyanakkor elvárod másoktól, hogy téged halálosan komolyan vegyenek. Nyilvánvalóan te vagy kicsiny naprendszeretek középpontja, minden körülötted kering, tőled indul ki, veled áll kapcsolatban – ha a legjobb barátod eltűnik, akkor ugyebár az a lényeg, hogy dicsfényben sütkérezhess, amiért mindenki nálad érdeklődik róla, és egyébként is mindez azért történik, mert a papírkosarat a feng shui szerint a barátok sarkában állítottad. Azt, hogy a pénzt miért a mikróból veszed ki, már tényleg meg sem próbáltam megérteni.
Azt már inkább nem is fejtegetném, hogy annak, aki egy kiadónál, majd a médiában dolgozik, emlékeim szerint valamiféle irodalom szakon végzett, és az a(z egyik) vágya, hogy szabadúszó újságíró legyen, hogy lehet rossz a helyesírása, és hogy nem tud összehozni egy valamire való interjút? Tudnál te, ha rászánnád magad.
Azért akadt, amikor kivívtad a tiszteletemet – gondolok itt a thaiföldi kalandokra, ahol meglepően éretten és komolyan viselkedtél. Örültem, hogy végre ezt az oldaladat is megmutattad, mert kezdtem félni, hogy egyáltalán nincs is.

Nyilván a ’90-es években szülőanyád, Helen Fielding még nagyon is újat alkotott, sőt tényleg óriási pozitívum, hogy hús-vér, valódi embereket helyez a középpontba – kár, hogy ilyeneket. Az egyetlen (számomra) nagyon kedvelhető karakter Mark Darcy, de meglepődve tapasztaltam, hogy az első részben alig szerepelt (vagy csak én éreztem így?), később pedig a legfurcsább pillanatokban bukkan fel –kiemelném a kukás jelenetet, ami mondjuk éppenséggel az egyik kedvencem lett, mert hihetetlenül abszurd és jópofa. (Sokkoló fordulat, tudom.) Mark annyira tipikusan angol, hogy képtelenség nevetés nélkül olvasni róla– behúz egyet valakinek, aztán máris elnézést kér, vagy azért fekszik le egy nővel, mert ez tűnt udvarias gesztusnak.


Amiről nyilvánvalóan nem tehetsz, az a magyar fordítás. Legalábbis számomra meglehetősen zavaró volt a rengeteg kifejezés, amelyek eszerint anyanyelvem velős részét képezik, én mégsem hallottam őket soha. Nyilván nem vagyok lexikon, sem pedig nyelvészprofesszor (sajnos), de azért ez mégis megdöbbentett. Valamint az, hogy bizonyos kifejezéseket szinte áterőszakoltak a nyelvünkbe, mintha átpasszírozták volna egy szűrőn; míg másokat, amelyek nyilvánvalóan nem ismeretlenek az irodalmi vagy egyéb szférának hála, úgy felejtettek – mint a Stepford wife, vagy A muzsika hangjának következetes A zene hangjai-ként történő ismételgetése.  Valószínűleg eredeti nyelven élvezhetőbb a stílus (ugye? én ebben hiszek), és nyilván arról sem szabad megfeledkeznem, hogy ezek a könyvek nem most íródtak, de nekem nagyon aláaknázta az olvasási élményt, sőt néha elvette a kedvem az egésztől. Képtelen vagyok ellenállni a késztetésnek, hogy kiemeljem néhány kedvencemet:
„szaténrucus”
„na lássák!”
 „darab időre valamennyien elhallgattunk”
„zűrzavart vagyok”
„jösztök”
„mondsza”
„függszintesen” (ezen egyébként igen sokat tűnődtem)

Weheartit.com
Hezitáltam, hogy egyáltalán adjak-e esélyt a folytatásnak, de végül úgy gondoltam, nem hátrálok meg, és belevágtam. Azt hiszem, csak egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a könyvet konkrétan az ágyhoz csapkodtam – egyébként egészen hamar a történet végére értem, és már kevésbé éreztem az agyamba vágó fizikai fájdalmat, mint először. Azt hiszem, a folytatás egy fokkal jobban sikerült.



Ne haragudj, ha vádaskodónak érzed ezeket a sorokat, nem szeretnélek megbántani vagy személyeskedni. Talán csak annyi a baj, hogy borzasztóan eltérő személyiségek vagyunk, ami nem azt jelenti, hogy nem férünk meg egymás mellett ebben az univerzumban. Vagy egyszerűen csak a humorommal van baj. Részben pedig a csalódottság beszél belőlem, mert szerettem volna kedvelni a történeted.

Maradok továbbra is tisztelettel (főképp filmes alteregód iránt).


3/5 (puszta jóindulatból, maga az első rész maximum 2,5 csillagot kap)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése