2012. november 12., hétfő - 15:00 • Kata • 0 komment
Helen Fielding: Bridget Jones naplója 1-2.
„Hirtelen
az jutott eszembe, hogy elég nevetséges, ha valaki, akit Mr. Darcynak hívnak,
felvágósan félrevonul egy partin. Olyan, mintha valaki, akit Heathcliffnek
hívnak, egész este nem lenne hajlandó elmozdulni a kertből, hogy „Cathy!”
ordítással csapkodja a fejét egy fának.”
Ha rajongva szereted Bridget Jones
történetét, akkor ne olvasd el ezt a bejegyzést.
Komolyan.
Nem vicceltem!
Kedves Bridget!
Őszintén mondom, zaklatott
kíváncsisággal vártam, hogy megismerhesselek, hiszen már rengeteget hallottam
rólad. A neved mondhatni összeforrt a XXI. századi szingli nővel, így egy
kicsit több vagy, mint puszta fiktív regényhős – divatirányzat, életmód,
világszemlélet. Klasszikus. Nők milliói falták és falják vörösre lakkozott
körmeiket rágcsálva a történeteidet, és merítenek erőt a ballépéseidből –
hiszen mindannyiunkban van egy kicsi belőled. De remélem, csak egy nagyon
kicsi.
 |
| pralineparadicsom.hu |
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de
igazából… nem kedvellek. Ne vedd magadra, nem tehetsz róla. De míg a rólad
készült filmben valami esetlen báj vett körül, amely a néha előtörő nyers humoroddal
együtt teljesen megbocsáthatóvá tette a bosszantó vonásaid, a könyvekből ez nekem
teljes mértékben hiányzott. Az első rész igazi csalódást okozott, mert valami
rekeszizom-szaggatóan vicces, ropogósan rózsaszín, ugyanakkor eléggé mai
történetet vártam, és mit kaptam? Egy idegesítő nőt, akinek a hangulatát
meghatározza a mérleg mutatója, akinek a barátai is egysíkúak és hasonlóképp
bosszantóak. A cselekmény túlnyomó többségében mindenki fújja a magáét, mindent
jobban tud, amikor pedig valamelyikükkel végre jó dolog történik, a barátai
máris kipukkasztják szívének növekvő léggömbjét, és alaposan meg is tapossák a
maradványokat. Miért is nézzék, hogy egy számukra kedves ember boldog?
Nincs bajom az olyan történetekkel,
amikor a főhős csetlik-botlik, megpróbálja rendbe szedni az életét, közben
persze még nagyobb zűrt csinál – sőt, még szeretem is őket, ha szórakoztatnak.
De Bridget, te saját magadat gáncsolod ki újra meg újra két cigi és egy pohár
(üveg) bor között. Soha, semminek sem nézel utána, inkább felesleges és légből
kapott elméleteket gyártasz a kanapén ülve, és aztán addig gabalyodik köréd a
háló, amíg valaki meg nem oldja a problémákat helyetted. Soha semmit és senkit
nem veszel komolyan, ugyanakkor elvárod másoktól, hogy téged halálosan komolyan
vegyenek. Nyilvánvalóan te vagy kicsiny naprendszeretek középpontja, minden
körülötted kering, tőled indul ki, veled áll kapcsolatban – ha a legjobb
barátod eltűnik, akkor ugyebár az a lényeg, hogy dicsfényben sütkérezhess,
amiért mindenki nálad érdeklődik róla, és egyébként is mindez azért történik,
mert a papírkosarat a feng shui szerint a barátok sarkában állítottad. Azt,
hogy a pénzt miért a mikróból veszed ki, már tényleg meg sem próbáltam
megérteni.
Azt már inkább nem is fejtegetném,
hogy annak, aki egy kiadónál, majd a médiában dolgozik, emlékeim szerint
valamiféle irodalom szakon végzett, és az a(z egyik) vágya, hogy szabadúszó
újságíró legyen, hogy lehet rossz a helyesírása, és hogy nem tud összehozni egy
valamire való interjút? Tudnál te, ha rászánnád magad.
Azért akadt, amikor kivívtad a tiszteletemet
– gondolok itt a thaiföldi kalandokra, ahol meglepően éretten és komolyan
viselkedtél. Örültem, hogy végre ezt az oldaladat is megmutattad, mert kezdtem
félni, hogy egyáltalán nincs is.
Nyilván a ’90-es években szülőanyád,
Helen Fielding még nagyon is újat alkotott, sőt tényleg óriási pozitívum, hogy
hús-vér, valódi embereket helyez a középpontba – kár, hogy ilyeneket. Az
egyetlen (számomra) nagyon kedvelhető karakter Mark Darcy, de meglepődve
tapasztaltam, hogy az első részben alig szerepelt (vagy csak én éreztem így?), később
pedig a legfurcsább pillanatokban bukkan fel –kiemelném a kukás jelenetet, ami
mondjuk éppenséggel az egyik kedvencem lett, mert hihetetlenül abszurd és
jópofa. (Sokkoló fordulat, tudom.) Mark annyira tipikusan angol, hogy
képtelenség nevetés nélkül olvasni róla– behúz egyet valakinek, aztán máris
elnézést kér, vagy azért fekszik le egy nővel, mert ez tűnt udvarias
gesztusnak.
Amiről nyilvánvalóan nem tehetsz, az a
magyar fordítás. Legalábbis számomra meglehetősen zavaró volt a rengeteg
kifejezés, amelyek eszerint anyanyelvem velős részét képezik, én mégsem
hallottam őket soha. Nyilván nem vagyok lexikon, sem pedig nyelvészprofesszor
(sajnos), de azért ez mégis megdöbbentett. Valamint az, hogy bizonyos
kifejezéseket szinte áterőszakoltak a nyelvünkbe, mintha átpasszírozták volna
egy szűrőn; míg másokat, amelyek nyilvánvalóan nem ismeretlenek az irodalmi vagy
egyéb szférának hála, úgy felejtettek – mint a Stepford wife, vagy A muzsika hangjának következetes A zene hangjai-ként történő
ismételgetése. Valószínűleg eredeti
nyelven élvezhetőbb a stílus (ugye? én ebben hiszek), és nyilván arról sem
szabad megfeledkeznem, hogy ezek a könyvek nem most íródtak, de nekem nagyon
aláaknázta az olvasási élményt, sőt néha elvette a kedvem az egésztől. Képtelen
vagyok ellenállni a késztetésnek, hogy kiemeljem néhány kedvencemet:
„szaténrucus”
„na
lássák!”
„darab időre valamennyien elhallgattunk”
„zűrzavart
vagyok”
„jösztök”
„mondsza”
„függszintesen”
(ezen egyébként igen sokat tűnődtem)
 |
| Weheartit.com |
Hezitáltam, hogy egyáltalán adjak-e
esélyt a folytatásnak, de végül úgy gondoltam, nem hátrálok meg, és belevágtam.
Azt hiszem, csak egyetlen alkalommal fordult elő, hogy a könyvet konkrétan az
ágyhoz csapkodtam – egyébként egészen hamar a történet végére értem, és már
kevésbé éreztem az agyamba vágó fizikai fájdalmat, mint először. Azt hiszem, a
folytatás egy fokkal jobban sikerült.
Ne haragudj, ha vádaskodónak érzed ezeket a sorokat, nem szeretnélek megbántani vagy személyeskedni. Talán csak annyi a baj, hogy borzasztóan eltérő személyiségek vagyunk, ami nem azt jelenti, hogy nem férünk meg egymás mellett ebben az univerzumban. Vagy egyszerűen csak a humorommal van baj. Részben pedig a csalódottság beszél belőlem, mert szerettem volna kedvelni a történeted.
Maradok továbbra is tisztelettel
(főképp filmes alteregód iránt).
3/5 (puszta jóindulatból, maga az első
rész maximum 2,5 csillagot kap)
VISSZA ELŐRE